Már foglalkoztunk érdekes IPO-kkal, azaz elsődleges tőzsdei kibocsátásokkal itt az Investoron, de volt a napokban egy hasonló tranzakció, ami mellett nem érdemes szó nélkül elmenni: pénteken megkezdte tőzsdei pályafutását a Manchester United.

(Az IPO, azaz az inital public offering az az ügylet, aminek keretében a nem tőzsdei társaságok a széles publikumnak részvényeket adnak el, amiket egyúttal be is vezetnek a tőzsdére, így nyilvánossá válik a cég.)

A Manchester United valójában nem most lép először tőzsdére, hiszen 1990 és 2005 között már forogtak a részvények nyilvánosan, de ezzel együtt is történelmi a lépés, hiszen egyfelől amerikai piacon még nem volt elérhető a klub, másfelől pedig minden idők legnagyobb sporthoz kapcsolódó tőzsdei kibocsátását zavarták le múlt héten.

Ezzel együtt is leginkább kudarc a tőzsdei kibocsátás, hiszen a tervezett 330 millió dollár helyett csak 234 millió dollár jött be az akcióból, ráadásul még a legelvakultabb drukker is kénytelen lesz átgondolni, hogy valóban érdemes-e kockára tenni pénzét a klub részvényeivel.

Dönts: rajongás vagy befektetés?

A Manchester United saját bevallása szerint világszerte mintegy 660 millió rajongóval bír, akiknek többsége biztosan legalább egy pillanatra eljátszik a gondolattal, hogy nemcsak a mezeket és sálakat, hanem Manchester részvényeket is vásárol. Bizonyos tekintetben logikus gondolat, hiszen egy kis tőkeinjekcióval is támogathatjuk így a hőn imádott klubot, másfelől pedig ha jól megy a szekér, akkor némi profitot is zsebre tehetünk, amiből talán épp megajándékozhatjuk magunkat a csapat aktuális mezével, vagy egy kirándulással az Old Traffordon.

A gondolatmenet logikusnak tűnhet, de érdemes azért tiszta fejjel még egyszer átgondolni.

Abban a pillanatban ugyanis, hogy tőzsdére lép egy cég, kis túlzással szinte mindegy, hogy mivel foglalkozik, ugyanúgy a pénzügyi elemzés és vállalatértékelés módszereivel kell felmérnünk, hogy megéri-e vásárolni a részvényből.  A tőzsde nem jótékonykodás, így az első érvünk, miszerint saját zsebből is támogatjuk a klubot (és nem is igazi szurkoló, aki nem dob össze pár részvényre valót), el is bukik, arra ott van a mez és a márkázott bögre vásárlása. Marad a pénzügyi elemzés.

Szórakoztatóipar ez, nem sport

A társaság három fő pillérre alapozza a bevételeit, amiből a kereskedelem (szponzori bevételek, ajándéktárgyak, valamint digitális tartalmak értékesítése) adja a legnagyobb szeletet, nagyjából 36 százalékot. A meccsnapi bevételek (jegyek és bérletek értékesítése, vendéglátás, stb.) további egyharmadot adnak, míg a saját tévécsatornából (MU TV) származó bevételek aránya a korábbi 35 százalékról 30 százalék közelébe esett a legutóbbi üzleti évre, dacára annak, hogy a klub az utolsó fordulóig versenyben volt a bajnoki címért.

Ezek alapján a Manchester Unitedet érdemes lehet szórakoztatóipari cégként kezelnünk. Végignézve a fő üzletágakat, egészen érdekes párhuzamot találhatunk például a Disneyvel is (amiről egyébként szintén volt már szó az Investoron), még ha a súlyok picit mások is.

Vessük össze a két céget! A Disney médiahálózatai egyértelműen megfeleltethetőek a MU TV-nek, a vidámpark és szállodaüzemeltetés nagyon hasonlít a meccsnapi bevételekhez, az ajándéktárgyak és interaktív médiatartalmak értékesítése pedig szinte ugyanilyen néven szerepel a Manchester bevételei között is. A kakukktojás a filmstúdióból származó bevétel, és a Manchester szponzori bevételei, amelyek érezhetően eltérnő típusúak (viszont a kettőt megfeleltetve egymásnak a két cég bevételi struktúrája egészen hasonló).

Kiszámíthatatlan az üzlet

Az a gond, hogy ezt a jól körülírható, és a Disney esetében stabil pénzáramlást biztosító üzleti modellt egészen durva egyszeri hatások veszélyeztetik szezonról szezonra a Manchesternél.

A klub bevételei ugyan többé-kevésbé látványosan növekedtek az elmúlt majdnem négy üzleti évben (a társaság üzleti éve fél évvel el van csúsztatva a naptári évekhez képest, azaz június végén ér véget), a profit azonban jelentős veszteség és visszafogott nyereség között ingadozott, részben persze a hatalmas kamatköltségek miatt, ami a hitelekből származott.

Az egyik jelentős pozitív tétel például Cristiano Ronaldo eladása volt 2009-ben, ami az üzemi eredmény kétharmadát kitevő profitot eredményezett (a játékosjogok adás-vételéből származó profitot a cég nem az árbevételek között tartja nyilván). Ugyanígy persze egy nagy bevásárlás jelentős veszteséget okozhat, ha egyik-másik játékos nem hozza az elvárt teljesítményt.

Az első osztályban szereplő fő csapattól függ ráadásul minden. Ha jól megy a játék, nő a rajongótábor, teltházasak a meccsek, veszik a mezeket, nézik a MU TV-t a szurkolók, és így tovább, de ha nem megy jól, akkor könnyen visszájára fordul az egész.

Ez a hullámzás a sportélet velejárója, de nehezebben értelmezhető részvénypiaci kontextusban. Ismerünk persze hasonlóan kockázatos szektorokat, ahol megfelelő stratégiával szép befektetői sikereket lehet elérni, a futball sem lehet kivétel.

Hatalmas hiteleket hagyott a tulajdonos

Pénzügyi értelemben a legnagyobb gondot a klub horribilis adósságállománya jelenti. Az amerikai nagytőkés Glazer család 2003-ban kezdte felvásárolni a Manchester részvényeit, 2005 júniusában pedig teljes tulajdont szereztek, és kivitték a tőzsdéről a klubot, mindezt egy úgynevezett leveraged buyout (LBO, hitelből finanszírozott felvásárlás) keretében.

Ahogyan a hasonló ügyleteknél lenni szokott, a Glazerek által felvett hatalmas hitel fele a Manchesterhez került. Korábban ugyan a klubnak nem volt adóssága, így azonban 2010-ben 500 millió fontos kötvénykibocsátással kellett újrafinanszíroznia a hiteleket. Ez a tartozás javarészben még mindig ott van a klub könyveiben, egészen bizonytalanná téve a társaság 2017 utáni jövőjét (ekkor jár le a hatalmas kötvényadósság).

A klub „meghódítása” miatt amúgy is zabos szurkolók számára csak olaj a tűzre, hogy hiába adott el több mint 16 millió részvényt a klub (felerészben új részvényekből, felerészben pedig a Glazerek részesedéséből), senkinek nem lesz semmilyen beleszólása sem a táraság irányításába. A kettős részvénystruktúrából fakadóan ugyanis a Glazer család a szavazatoknak közel 99 százalékát birtokolja, és a tulajdoni hányada is közel 90 százalék maradt.

Egyelőre úgy tűnik tehát, hogy miközben a Glazerek szép profitot zsebeltek be az eddig eladott részesedésükön, a stratégiájukat is végigviszik. Az egyszerű befektetőnek és a drukkereknek is ugyanaz marad: szurkolni, hogy jól teljesítsen a csapat.