Július végén arról számoltunk be, hogy Iránban hiánycikké vált a csirke, a nyugati országok szankciói és a mezőgazdasági termékárak megugrása miatt. Most a polgárháború sújtotta körülmények révén Szíriában zöldségből nincs elég.
Július végén arról számoltunk be, hogy Iránban hiánycikké vált a csirke, a nyugati országok szankciói és a mezőgazdasági termékárak megugrása miatt. Most a polgárháború sújtotta körülmények révén Szíriában zöldségből nincs elég.
A Richter híresen konzervatív és megbecsült vezérigazgatója, Bogsch Erik az Origónak adott interjújában tért ki a forint árfolyamára. Véleménye szerint a forint jelenleg is túl erős, ami torzítja a piaci viszonyokat, leépítésekhez vezet, ráadásul az ország versenyképessége sem igazolja ezt. Volt már hasonló: amikor Bogsch 2008-ban felemelte a szavát, fél év alatt 80 forintot gyengült a forint az euróval szemben.
Ősi bölcsesség, hogy egy kosárba nem tesszük az összes tojásunkat. Mi van akkor azonban, ha csak egy kosár áll rendelkezésünkre. Ez a metafora lehet a válság leegyszerűsített definíciója. Az alábbi írásban azt vizsgáljuk meg, hogy hogyan alakulhatott ki az, hogy a kockázatmegosztás tere ilyen módon beszűkült.
Még csak alig több mint egy hete debütált a New York-i parketten a Manceshter United, máris szenzációs bejelentéssel örvendeztette meg szurkolóit, illetve újdonsült befektetőt. A Premier League legutóbbi szezonjában második helyre szoruló csapat szerződtette az Arsenaltól a regnáló gólkirályt, Robin van Persiet, akinek első tétmeccse nem sikerült a legfényesebbre a Vörös Ördögöknél.
A kereskedést figyelve néha döbbenetesen egyszerű, vagy akár együgyűnek is nevezhető mintákat lehet felfedezni, amikre nem lehet más magyarázatot találni, mint hogy valahogy kialakultak, és éveken át azt másolják a kereskedők. Aztán pedig látszólag minden ok nélkül, egyik pillanatról a másikra semmissé válnak, és más ritmust kezdenek diktálni a piacok.
Utolsó kommentek